Etikusabbnak kell(ene) lennem (pl. vegán étkezés, "szabad" szombat)

Ahogyan az egészségi állapotom elkezdett romlani néhány területen, elkezdtem gondolkodni azon, hogy tudnék-e etikusabb lenni... mivel Istentől így remélhetnék több, illetve biztosabb segítséget. Úgy gondoltam, elsősorban az önmegtartóztatás területén tudnék javítani az életmódomon, például igyekeznem kellene áttérni vegán kosztra napi egy étkezés kivételével (a kivételt azért kellett megtennem, mert anyukám főz kettőnkre, és különben veszekednem kellene vele). Ezen kívül úgy döntöttem, hogy szombatonként (esetleg vasárnap, ha a szombatra más programom lenne) nem fogom bekapcsolni a laptopot (számítógépet), hanem ehelyett a matematikával fogok foglalkozni offline. Talán ezek az etikai döntések (amelyekhez hasonlók néhány világvallásban is megvannak) segíthetnek megállítani például a szemem romlását. Tehát így kezdem csak igazán gyakorolni a saját vallásomat, ami a természetes teológiára alapszik.

Másrészt az etika azt is befolyásolja, hogy milyen területeken próbáljak sikeres lenni. Az már fix, hogy a matematika lesz az egyik. De ha nem tartanám fontosnak az etikát, akkor valószínűleg nem próbálnék egy újabb könyvet írni különféle környezetvédő ötletekről. Így viszont ezt tervezem a matematika után a második legfontosabb hobbi-tevékenységemnek (ehhez persze remélni is kell, hogy ez lehetséges és van értelme). Még ha a könyvírás ilyen etikus témában közvetlenül nem is lenne kifizetődő, van rá okom, hogy azt reméljem, hogy szerencsét hoz, vagy legalább energiát ad. Persze az is lehet, hogy a szerencsét inkább az előbb említett életmódbeli változások hozták, vagy talán az a korábbi döntésem, miszerint a közeljövőben nem fogom a "Rune Soup" és a "Skeptiko" podcastokat hallgatni, hanem inkább abban bízok, hogy "az erő bennem van", és inkább kézzelfoghatóbb területeken próbálom növelni a kompetenciáimat (mint pl. német podcastokkal).

Sajnos azonban eljött a "writers' block" (vagy valami hasonló), és nem nagyon tudtam még környezetvédő ötleteket írni... miként az egyéb, aktivitást igénylő hobbi-siker terveimmel (pl. zeneszerzés LMMS-el, sakk, programozás) sem tudtam haladni (sőt, még a matek is elég lassan halad). Főleg inkább a passzív tevékenységeimmel haladtam, mint pl. a német podcastok hallgatása, vagy az Internetezés. (De egy rövid irodalmi pályázat még belefért.) Ami az irodalmi pályázatokat illeti, nemrég derült ki, hogy sajnos nem nyertem a Bulwer-Lytton Fiction Contest nevű megmérettetésen sem. Ez angol nyelvű, ezért úgy döntöttem, hogy ezen a blogon nem publikálom az oda beküldött írásaimat... talán nem is lenne etikus, ahogy belegondolok. Valószínűleg éppen ezért nem is indulok a következő évi pályázaton sem... meg talán nem is lenne sok esélyem, hiszen úgy tűnik, hogy a pályázat elbírálója a különösen nagy angol szókincsű pályázókat részesíti előnyben. Szóval, nálam a közeljövőben valószínűleg az etikai bölcsességen lesz a hangsúly, az talán segíthet abban is, hogy több erőm, energiám, illetve kedvem legyen végrehajtani a hobbi-siker terveimet.

Nem nyertem a PesText irodalmi pályázatán ("forrás" témakörében)

Volt egy irodalmi pályázat PesText néven, ahova a "forrás" szóval kapcsolatos verseket vagy novellákat lehetett írni. Éppen írós kedvemben voltam, ezért kivételesen nem törődtem a weboldaluk felhasználási feltételeivel, hanem indultam a pályázaton. Mára azonban kiderült, hogy nem én nyertem sem a zsűri díját, sem a közönségdíjat (tehát a művem nincs azon válogatott művek között, amelyekre szavazni lehet). Így hát úgy gondoltam, legalább a blogomon publikálhatnám a művemet... de nem fogom az eredeti művet publikálni, mert beláttam, hogy lehetne tökéletesebb is. Az elejéről és a végéről kitöröltem egy-egy részt (lehet, hogy ezek miatt nem nyerhetett az írásom). Tehát, következzen a rövidke novella... FIGYELEM! A következő írás fikció, tehát kitalált történet, nem valóságos, nem igaz.... ettől függetlenül elgondolkodtató részeket tartalmaz.

Követője voltam

Gyalogoltam az utcán, és megelőzött valaki. Hátrafordult, és azt mondta nekem: „Gyere utánam!” - majd ment tovább azon az úton, amelyen korábban én is akartam haladni. Egy kicsit megtorpantam. Nem igazán volt kedvem követni őt, de hát mit tehettem volna? Csak nem akarok kerülő úton menni! Szóval, úgy gondoltam, talán majd lemaradok tőle, és így elszakadhatunk egymástól. Ekkor viszont ő is kicsit lassabban haladt előttem, sőt, újra hátraszólt, és azt mondta: „Kövess engem!” Talán menjek gyorsabban nála? Tekintve a viselkedését, az lehet, hogy nehéz lenne. Fussak? Nem. Megálltam, és megkérdeztem: „Mit akarsz tőlem?” Erre ő visszakérdezett: „Érdekelnek-e a szoftverszabadalmak?” Azt válaszoltam: „Nem” - pedig tulajdonképpen kicsit érdekeltek is ezek a dolgok. „Na gyere!” - szólított fel újra, és megtett még néhány lépést az általam is tervezett útirányban. Ekkor úgy döntöttem, hogy nem törődök vele, és járom szépen a magam útját, bármit is csinál közben ez a valaki. Ő pedig körülbelül három-négy méterrel előttem haladt, és beszélt, a járókelők meg néztek bennünket.

„A szellemi tulajdonjog olyan, mint a tűz” - kezdte. „Ennek segítségével ízletesebb lelki táplálékok készülnek. A vadak meg nem mennek a közelébe. Ez a tűz támogatja az írókat, feltalálókat és más alkotókat, akik hatalmat adnak a népnek, miként a fizikai tűz fényt és meleget ad. Vannak, akik képesek ebből meggazdagodni, enélkül viszont nehéz dolguk lenne. De a tűzre vigyázni kell, hogy ki ne aludjon: előfordulhat ugyanis, hogy nincs mivel etetni. Ha pedig már nem lehet elég sok áldásos szellemi tulajdont létrehozni, akkor az országok vezetői akár úgy is dönthetnek, hogy eltörlik a szellemi tulajdonjogot, és ezáltal kialszik a tűz.” Itt tartott egy kis hatásszünetet, majd így folytatta: „A mi célunk az, hogy sok okos, de boldogtalan szegény ember, mint te is, felemelkedhessen a kreatív munkája által. Nem támogathatjuk a kalóz pártokat. Biztosítanunk kell, hogy nagy legyen a kereslet az újdonságok iránt, mert a tűznek is mindig újabb és újabb éghető anyagokra van szüksége. Ezért nem bánjuk, ha a régebbi művek már csak nehezen érhetők el, vagy ha csökken az érdeklődés a történelmünk legkatolikusabb forrása, a Biblia iránt, vagy ha változnak a nyelvek. De ez csak akkor jó, ha az új dolgok valóban áldást jelentenek a népre… ezt kellene elérnünk. Tulajdonképpen ezért kértem, hogy kövess.” Ezzel zárta a prédikációját a titokzatos idegen.

Miután elhallgatott, megkérdeztem tőle:
- Honnan tudtad, hogy okos, de boldogtalan és szegény vagyok?
- Egy jó ügynök először tájékozódik a klienseiről, és csak azután keresi meg őket - válaszolta.
- Tehát már régebb óta figyeltél engem?
- Igen – mondta, miközben hátranézett és mosolygott.
- Miért?
- Mert olyan embereket szeretnénk toborozni, mint te.
- Toborozni?
- Igen. Mint már mondtam, a világnak szüksége van olyan emberekre, akik megújítják és jobbá teszik a kultúrát. A szellemi tulajdonjog pedig lehetővé teszi, hogy megjutalmazzuk ezeket az embereket. A Világ és a Teremtő úgy vágynak egymásra, mint a férfi és a nő. Én csak egy kicsit több tüzet szeretnék vinni ebbe a kapcsolatba.
- De miért kell ehhez követnem téged?
- Mert én tudom, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezenkívül az én szakmám a reklám… és tudom, hogy reklám nélkül nem biztos, hogy sikerül elérnünk a célunkat. A reklám olyan, mint az oxigén, ami az égéshez kell: ha nincs oxigén, nincs tűz, ha sok az oxigén, nagyobb lehet a tűz.
Ezután egy kis csend következett. Néztem az előttem ballagó reklámügynököt, és azon gondolkodtam, hogy vajon őrült-e vagy zseni. Ezután eszembe jutott egy kérdés:
- És mi az, ami áldásos és jó?
- Írjál non-fiction-t, az általában jobb, mint a fikció. A témakört a lelkiismeretedre bízom, de le szeretném ellenőrizni, mielőtt reklámoznánk. A reklámhoz be kell lépned az „Új Magyar Forrás” csoportba, aminek én vagyok a vezetője. Bármit is írsz, fűszerezd meg szépirodalmi eszközökkel.

Újabb csend következett. A tűzre gondoltam, és arra, hogy az veszélyes is lehet, és pusztítani is tud… valamint Prométheusz történetére és a Pokol tüzére is. Arra gondoltam, hogy a tűz ellentéte a víz, a szellemi tulajdonjog ellentéte pedig a közkincs… a víz pedig valamilyen forrásból ered, mi pedig azt szeretjük a legjobban, ha az általunk felhasznált forrás közkincs. Arra is gondoltam, hogy talán nem csak a szellemi tulajdonjog intézményével lehetne megjutalmazni az alkotókat, hanem más módokon is, mint pl. egyetemi oktatók kutatásai, pályázatok, adó 1%, közösségi finanszírozás, reklámbevételek, vagy koncertekre vagy előadásokra szóló jegyek, stb. esetén. Az állam akár meg is vásárolhatna egy szabadalmat vagy egy kötelező olvasmányt, amit ezután közkinccsé tehetne. Ezek után elbizonytalanodtam abban, hogy mi a jó és mi a rossz.

- Nem szeretem a szoftverszabadalmakat – mondtam végül – mert az embernek vigyáznia kell, nehogy véletlenül megsértse azokat, és igazságtalanul korlátozzák az alkotói szabadságát. Nem szeretek idegeneket követni sem. Egyébként mi a neved? - kérdeztem tőle.
- Jézus – válaszolta az idegen.