Szellemi tulajdonjog mint "game-changer"

A történelemben nem mindig védte a találmányokat szabadalom, és nem mindig védte a publikációkat a másolást tiltó szerzői jog (copyright). A szabadalmak, a szerzői jogok és hasonlók (egy szóval a szellemi tulajdonjogok) game-changer-nek (a játékszabályokat megváltoztatónak) bizonyultak a világban. De ugyanezt a lépést akár visszafelé is meg lehetne lépni, és akkor ez ugyancsak game-changer lenne! Mikor lehet ez indokolt? Például a következő esetekben:

• Ha el akarjuk hárítani a környezetbarát (vagy egyéb tekintetben etikusnak mondható) találmányok sokszorosítása elől a jogi akadályokat. Például, a leghatékonyabb napelemeket vagy szélturbinákat szeretnénk gyártani lokálisan. Persze ha a szabadalmakat felülíró törvényt hoznának, nem ártana cserébe egy kis kompenzáció a feltalálóknak, hogy ezután is motiváltak legyenek hasznos találmányok létrehozására.
  
• A szabadalmak felülírása a hírhedt szoftver-szabadalmak esetén is indokolt lehet. Ezek olyan szabadalmak, amelyek mögött valójában nem áll igazi kreatív munka, csak jogilag korlátozzák a szabadalmakkal nem rendelkező szoftverfejlesztők lehetőségeit ott, ahol a szabadalommal védett megoldás használata majdnem szükségszerű. Ilyen esetekben, a szabadalom felülírása esetén nem kellene kompenzációt biztosítani a szabadalom tulajdonosának.
  
• Olyan országok, amelyeknek már úgyis rosszak a kapcsolatai a többi országgal (pl. Észak-Korea), vagy amelyek a "failed state" (kb. kormány nélkül maradt) kategóriába tartoznak (pl. Szomália), talán javíthatnának a gazdasági helyzetükön úgy, hogy felhasználják a más országokból szerzett szabadalmakat és szerzői jogokkal védett műveket. Persze ebben az esetben arra is lehetne számítani, hogy talán még kevesebb ország kereskedne velük, mint korábban, de előfordulhatna akár ennek az ellenkezője is.
• A tudomány történetében fontos publikációkat (pl. Gödel nemteljességi tételeinek bizonyítását) valószínűleg érdemes lenne közkinccsé tenni, hogy az egyetemeken oktatott tananyag útjába ne álljon jogi buktató. Hasonlóképpen, az iskolában oktatott egyéb fontos műveket, pl. irodalmi alkotásokat is valószínűleg jó lenne mihamarabb közkinccsé tenni.
• Esetleg az is indokolhatná a szellemi tulajdonjogok eltörlését (pl. valamilyen "kalóz-párt" által), hogy elméletileg nem lehetséges tökéletes törvényeket hozni a szellemi tulajdonjogok védelmére. Erről bővebben...
  

Jó kérdés, hogy lehet-e tökéletesebb törvényeket alkotni a szellemi tulajdonjogok védelmére, mint amelyek most uralkodnak... Például olyan törvényeket, amelyek matematikai pontossággal definiálnák, hogy mi számít szerzői jog sértésnek, és mi nem. Például, szerzői jog sértés-e egy (maximum 100 betűs) mondat idézése? Ha igen, akkor szerzői jogot sérthetünk akár véletlenül is... Ha nem, akkor viszont idézhetnénk a teljes publikációt (100 betűs) mondatokra osztva. Sok könyvnek az elejébe beleírják, hogy a publikáció semmilyen részét nem lehet reprodukálni, de jó kérdés, hogy mi számít a publikáció részének: akár egy olyan mondat is, ami máshol is gyakran előfordul? Akár egy szó vagy szókapcsolat is, ami addig más publikációban még nem jelent meg? Ezt nem tehetik. (Sajnos a betűtípusok többsége is szerzői joggal védett, de érdekes módon a velük készített dokumentumok elvileg lehetnek közkincsek is. Ez is ellentmond a szerzői jog sértés matematikai pontosságú definíciójának, pl. vegyük a közkincs dokumentumot, és rekonstruáljuk belőle a betűtípust... így a betűtípus közkincs lett-e?) Ha pedig a szerzői jog sértés matematikai pontossággal nem definiálható, akkor a bíróságokon sem mindig hozhatnak jó döntéseket ebben a kérdésben. A mesterséges intelligencia megjelenése még inkább sürgeti azt, hogy felülvizsgáljuk a szellemi tulajdonjogról szóló törvényeket, és megpróbáljuk azokat úgy megalkotni, hogy matematikai pontossággal eldönthető legyen, hogy a gép szellemi tulajdonjogot sért-e vagy nem. Lehet, hogy ez nem fog sikerülni, és rá kell jönnünk, hogy maga a szellemi tulajdonjog nem tartozik az emberiség legjobb ötletei közé.

Arra is gondoltam, hogy a Bibliában leírt "jó és rossz tudásának a fája", ami a "bűnbeesést" okozhatta (a Biblia szerint), akár jelentheti azt is, hogy "szerzői joggal védett tudás fája"... bár talán mégis azt jelentheti inkább, hogy "nem bizonyított tudás fája", vagy "a jóra és rosszra való képesség fája", illetve a "jó és rossz gondolatok fája".

Matematikai finitizmus és az önmagára való hivatkozás kizárása

A korábbi blogbejegyzésemmel kapcsolatban azon gondolkodtam, hogy megpróbáljak-e könyvet írni a matematikában (talán) előforduló tévedésekről... főleg két témában tudnám megtámadni a matematika 20. századi kultúráját: az egyik az önmagára való hivatkozás, a másik pedig a végtelen nagyságú matematikai objektumok, különösen a végtelen nagyságú képletek és a végtelen gráfok (a végtelen halmazokhoz már annyira hozzászoktam, hogy furcsább lenne elvetni azokat, mint használni). A következőre jutottam:

1. Az önmagára való hivatkozás valóban hibát jelent a matematikában. Ha megnézzük pl. a fraktálokat, beláthatjuk, hogy ezek leírhatók önmagára való hivatkozás nélkül is. A korábbi blogbejegyzésben említett "Diagonal lemma" vagy "Fixed Point Theorem" sem jelent igazából önmagára való hivatkozást, hiszen itt egy szám jelenthet képletet és paramétert is, és a képlet hivatkozik a paraméterre, nem a szám a számra, tehát szemantikus értelemben nincs szó önmagára való hivatkozásról, maximum a szintaktika tűnik úgy (ha jól emlékszem a korábbi gondolataimra). De nem is ezek a példák miatt vetném el az önmagára való hivatkozást, hanem azért, mert valóban "nincs értelmezve" a fejemben. Egy állítás olyan, mint valaminek a definíciója: ha létezik a definiált objektum, az olyan, mintha az állítás igaz lenne, ha nem létezik, az olyan, mintha az állítás hamis lenne. Azt pedig már ismerjük a matematikából, hogy a definíciók, lemmák és tételek (szerk.: és axiómák) szépen fel vannak építve egymásra, és nincs közöttük önmagára való hivatkozás, sem pedig később definiált dologra való hivatkozás. Ilyennek kell tekintenünk az állítások felépítését is. Sem a definíció, sem más állítás nem hivatkozhat önmagára, mert akkor nem lenne értelmezve. Ahogyan nem fogadjuk el a nullával való osztást (mert "nincs értelmezve"), nem szabad elfogadnunk az önmagára való hivatkozást sem. Még akkor sem, ha egyébként nem merül fel a használata során semmi szembetűnő hiba. Nézzünk erre egy-egy példát!

y=(3x)/(7x)

Az y változóban leírt törtet egyszerűsíthetnénk, így y=3/7 jönne ki eredményül (egyébként elképzelhető, hogy némelyik matematikai szoftver azonnal egyszerűsítene is). De mi van akkor, ha x=0? Ekkor valójában y=0/0, ez pedig nincs értelmezve! Úgy gondolom, ezzel a példával teljesen analóg a következő (szerintem közismert) példa: Egy papírra 5 állítás van írva, ezek a következők:

1. Ezen öt állítás közül pontosan egy hamis.
2. Ezen öt állítás közül pontosan kettő hamis.
3. Ezen öt állítás közül pontosan három hamis.
4. Ezen öt állítás közül pontosan négy hamis.
5. Ezen öt állítás közül pontosan öt hamis.

Az a kérdés, hogy melyik igaz, melyik hamis. Úgy emlékszem, a "hivatalos" megoldás szerint a negyedik állítás igaz (arról, hogy négy hamis), a többi pedig hamis. De ha jobban belegondolunk, itt is önmagára való hivatkozásról van szó! Mindegyik állítás hivatkozik önmagára és a többi négyre is. Tehát, valójában az kellene, hogy legyen a megoldás, hogy ezen öt állítás nincs értelmezve, tehát egyik sem igaz, és nem is hamis. Az önmagára való hivatkozásokon kívül persze ki kell zárnunk az egymásra való hivatkozást is, mint a következő példában:

1. A második állítás hamis.
2. Az első állítás hamis.
   

Ennek két "megoldása" lenne, vagy az első állítás igaz (és a második hamis), vagy pedig a második állítás igaz (és az első hamis). (Ha viszont a második állítás az lenne, hogy "Az első állítás igaz", akkor nem lenne "megoldás".) De mivel ezek egymásra hivatkoznak, nincsenek értelmezve! (Vagy talán egy külső, harmadik állítás döntené el, hogy valójában melyik állítás az igaz? Szerintem ennek nincs értelme.) Egyszerűen ki kellene mondani, hogy az állításokat úgy építhetjük fel, mint ahogyan a definíciók, lemmák és tételek (szerk.: és axiómák) egymásra épülnek a matematikában. Önmagára való hivatkozás és egymásra való hivatkozás kizárva. Nem tudom, hogy más matematikusok mennyire vannak hasonló véleményen, mint én, de afelé hajlok, hogy ha írnék is egy könyvet a témában, az nem sokkal lenne sikeresebb, mint ez a blogbejegyzés... ennyit tudtam írni a témáról dióhéjban. Még annyit, hogy úgy tűnik, hogy sok matematikai paradoxont fel lehetne oldani az önmagára való hivatkozás kizárásával. Pl. Russel paradoxona azt mondja, hogy:

1. Legyen S azon halmazok halmaza, amelyek nem elemei önmaguknak.
2. Ekkor, ha S nem eleme önmagának, akkor S a definíció szerint eleme önmagának.
3. Ha S eleme önmagának, akkor S a definíció szerint nem eleme önmagának.

Ezt a paradoxont úgy lehetne feloldani a fentebb leírtak alapján, hogy az "x nem eleme önmagának" önmagára való hivatkozást jelent, még akkor is, ha automatikusan igaznak látszik. Tehát, mint olyan, nincs értelmezve.

2. A végtelen nagyságú matematikai objektumok nem feltétlenül jelentenek hibát a matematikában. A korábbi blogbejegyzésemben azt gondoltam, hogy ha nincs olyan szám, hogy "végtelen" (tehát a végtelen csak határértéket vagy divergenciát jelenthet, de nem számot), ez azt jelenti, hogy nincs olyan képlet sem, amely végtelen nagyságú, mivel a képletek tagjainak száma (valamint a képletek kiértékelése is) egy szám kell, hogy legyen (legalábbis, ha nincs benne 0-val való osztás vagy hasonló). Azonban amikor a könyvíráson gondolkodtam erről a témáról, elbizonytalanodtam a kérdésben. Meglehet ugyanis, hogy "bevezetjük" a végtelen nagyságú képletek fogalmát (amelyeknek akár végtelen tagja is lehet), ettől kezdve tehát létezhetnek végtelen nagyságú képletek... ahhoz hasonlóan, ahogyan korábban bevezettük a negatív számokat vagy a komplex számokat. A végtelen nagyságú képletek kiértékelése esetén (pl. határérték-számítással) elképzelhető, hogy az eredmény nem egy szám lesz, hanem a végtelen... tehát a végtelen nagyságú képletek bevezetésével egyidejűleg még be kellene vezetni a végtelent jelentő számértékeket is, pl. a hyperreal nevű konstrukciókat... de ha pl. "omega" jelenti a végtelent, jó kérdés, hogy hogyan különböztetjük meg "omega"-t és "omega"+1-et? Melyiket írhatjuk le a végtelen sok tagú képlet kiértékelésének eredményeképpen? Ezen még lehet gondolkodni, de valószínűleg az "omega" nagyság elérése után "elhanyagolhatóak" a véges számok (omega=omega+1), ellentétben a WikiPedia-ban látott képpel.

A fentiek után a végtelen nagyságú matematikai objektumokban jelenleg nem látok nyilvánvaló hibát... másrészt a halmazelméletben nagyon gyakran dolgozunk végtelen nagyságú halmazokkal, és ezek eléggé intuitívak ahhoz, hogy inkább ezeket preferáljuk egy olyan matematikai kultúra helyett, amiben nem lennének elfogadottak a végtelen nagyságú matematikai objektumok. Ezt az alternatív matematikai kultúrát egyébként finitizmusnak hívják. Jó kérdés viszont, hogy lehetnek-e olyan matematikai paradoxonok, amelyeket a finitizmussal (és csak a finitizmussal) fel lehetne oldani (pl. találhatunk-e hibát a hyperreal vagy az ahhoz hasonló konstrukciókban). Vajon ilyen lehet például Hilbert Grand Hotel-paradoxonja? Eszerint egy végtelen sok szobát tartalmazó hotelben minden szoba foglalt. Mégis lehetne új vendégeket elszállásolni, ha minden vendéget a dupla akkora számú szobába költöztetnek. Azonban ezt meg lehet magyarázni azzal is, hogy az aleph-null számosságnak (ami a "végtelen sok" szoba számát jelentheti) ilyenek a tulajdonságai, hogy átköltöztetés esetén bijektív leképezés képzelhető el a halmaz és annak egy részhalmaza között. Ehhez tehát nem kell bevezetni a finitizmust.

(Blogbejegyzés szerkesztve 2021-08-08: Azonban jó kérdés, hogy mi lehet két "hyperreal" szám különbsége... pl. mennyi lehet "omega"-"omega"? Hogyan oldjuk meg a "hyperreal" számokat is tartalmazó egyenleteket? Ezen talán mégis elbukhatnak a végtelen nagyságú képletek is. Pl. vegyük a következő képletet:

((1+1)+(1+1/2)+(1+1/4)+(1+1/8)+(1+1/16)+...) - (1+1+1+1+1+...)

Egy módon kiértékelve ezt, azt kapjuk, hogy:

1+1/2+1/4+1/8+1/16+...=2

Más módon kiértékelve pedig azt kapjuk, hogy "omega"-"omega". Akkor vajon itt "omega"-"omega"=2? Nehezen hihető, különösen ha elhagyjuk a sorozatok első néhány tagját, vagy ha az (1+1+1+...) helyett ((1+1)+(1+1)+(1+1)+...)-t írunk. Az utóbbi esetben, "omega"-"omega"="-omega", tehát 2="-omega", ami ellentmondás. Ezen a kérdésen, és a matematikai finitizmuson tehát még lehet gondolkodni.

Eszembe jutott az is, hogy a végtelen nagyságú képletek kiértékelése talán divergenciához vezet, pl. a következő képlet esetén:

(-1)^1+(-1)^2+(-1)^3+(-1)^4+(-1)^5+...=(-1)+1-1+1-1+...

Ennek az eredménye tehát lehetne akár 0, akár (-1). Mivel a végtelen nagyságú képletek bevezetése ilyen divergenciát is szülhet, azokkal nem lehetne úgy számolni, mint a normális képletekkel. Ennél tehát egyszerűbb a matematikai finitizmus. Tehát, lehetőleg használjuk mindig a "lim" jelölést, amikor végtelen nagyságú képletekről lenne szó!)

Vegyes gondolatok, német YouTube videók és a kérdés, vajon a demokratikus szocializmus környezetbarátabb lenne-e, mint a kapitalizmus?

Ha valamire kisebb a kereslet, akkor a kapitalizmusban annak ára valószínűleg csökken (erről Adam Smith írt a "Wealth of Nations" című művében, aminek hangoskönyv változatát a LibriVox prodzsektből érhettem el). Viszont egy más fajta rendszerben, pl. a demokratikus szocializmusban nem (csak) a kereslet és a kínálat viszonya, hanem a termelési költségek és a demokratikus szavazatok (is) határoznák meg az árakat, tehát az áru ára akár még növekedhetne is, ha csökken az iránta való kereslet. Jó kérdés, hogy ez a más fajta rendszer életképesebb lenne-e, és jobb lenne-e, illetve környezetbarátabb lenne-e, mint a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom... Persze ezt a gyakorlatban inkább úgy kellene elképzelni, hogy a kapitalizmus működik tovább, csak a ritkább árucikkekre (pl. a luxuscikkekre) szükségszerűen plusz adókat szavazna meg a demokratikus többség, ez pedig beépülne az áraikba... mint ahogyan Magyarországon a szinte minden állampolgár által fizetett rezsi csökkentését szavazta meg a többség. Persze a termelési költségek alá nem érdemes csökkenteni azon áruk árát sem, amelyekre nagy a kereslet... Itt tehát továbbra is érvényben maradhat az, hogy a kereslet növekedésével az áru ára valószínűleg növekedik... Ez egyébként a közgazdaságtanban ismert "law of diminishing returns" miatt van így (erről egyébként Alfred Marshall "Principles of Economics" című művének hangoskönyv változatában hallottam). Hát egyenlőre ennyit erről, ez csak egy olyan kérdés volt tőlem, ami kedvcsináló lehet ahhoz, hogy valaki többet tanuljon például a közgazdaságról.

Ami a közgazdaságot illeti, elkezdtem hallgatni egy német nyelvű YouTube lejátszási listát benne a makroökonómiáról szóló egyetemi előadásokkal, ez a "Makroökonomie I - B.Sc." a "Wirtschaftstheorie Makro" nevű YouTube felhasználótól... de sajnos a lejátszási lista közepe fele már nem tudtam elég jól megérteni, hogy miről beszéltek, mert olyan képleteket használtak, amelyekben nem tudtam, melyik betű mit jelöl. Úgy gondolom, ez nem az én hibám, hanem inkább az előadás minősége volt a rossz. De szerencsére találtam olyan YouTube lejátszási listákat is, amelyekből jó volt tanulni, ezek a következők:

• "Grundkurs Politische Systeme - 14 Vorlesungen von Prof. Dr. Werner J. Patzelt" a "MOOC PolSys" nevű YouTube felhasználótól
• "Staatlichkeit und Demokratien im Vergleich - 12 Vorlesungen von Prof. Dr. Werner J. Patzelt" a "MOOC PolSys" nevű YouTube felhasználótól
• "Philosophie: Politische Philosophie" a "Dietmar Hübner" nevű YouTube felhasználótól
• "Philosophie: Praktische Philosophie" a "Dietmar Hübner" nevű YouTube felhasználótól
• "Grundlagen des Marketing" a "Marc Oliver Opresnik" nevű YouTube felhasználótól
• "Vorlesung Grundlagen der BWL" a "Marc Oliver Opresnik" nevű YouTube felhasználótól (ez utóbbi hallgatása folyamatban van, a többit már mind megnéztem/meghallgattam)
  

Persze vannak még mások is, amelyek témája jelenleg kevésbé érdekel (pl. a történelemről, vagy a filozófia kevésbé érdekes ágairól). De a felsoroltak mind érdekes, jó minőségű előadások, amelyek növelhetik a bölcsességünket. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy magyar nyelvű YouTube videót csinálnék arról, hogy mit tanultam a felsorolt előadásokból... nem tudom, megérné-e a fáradtságot. Sajnos ezt a blogomat is viszonylag kevesen látogatják, úgyhogy nem is annyira úgy csinálom ezt a blogot, mintha megérné, hanem inkább úgy, mint egy játékot (miként a sakkot is, ahol szintén nincs sok esélyem), aminek az a célja, hogy növeljem a látogatottságát (talán a szociális média és az Instagram-felhasználók is hasonló játékot játszanak). Általában minden nap, amikor belépek a G-Mail fiókomba, megnézem azt is, hogy aznap és az azelőtti nap megnézte-e valaki a blogomat. Talán a szociális médiával könnyebb lenne, de nem szeretném elfogadni a FaceBook (üzleti) és az Instagram felhasználási feltételeit: minden jogot fenntartanak, amelyet kifejezetten nem engedtek át nekünk. Mondjuk szerintem ez nem annyira jogi, mint elvi és spirituális kérdés.

Másrészt felmerülhetnek olyan érvek is, amik a blogolás és a YouTube videó készítés ellen szólnak. Például az, hogy a múltban többször is blogoltam (sőt, YouTube videókat is készítettem), ezeket azonban később leszedtem az Internetről különféle spirituális okok miatt (pl. úgy láttam, hogy a bőrbetegségeim ezekkel lehettek összefüggésben). Nemrég eszembe jutott egy másik érv is a túlzott számítógép-használat ellen: ez pedig az, hogy a számítógépezéshez használt elektromos energia kb. 50%-ban a paksi atomerőműből származik (legalábbis nálunk Magyarországon), és nem tudhatjuk, hogy az atomerőmű mellékterméke, a radioaktív hulladék mennyire káros, és mennyiben jelenthet vétket az Isten ellen. Tehát, készítettem egy háttérképet az Ubuntu Linuxhoz (login screen ÉS desktop background), ami emlékeztethet engem arra, hogy a laptopot csak fontos dolgokra használjam. (Blogbejegyzés szerkesztve 2021-08-05: a képet leszedtem, mert nem vagyok biztos benne, hogy az ionizáló sugárzás jelének megosztása megengedett-e a Blogspot-on.)

Azért csak megengedtem magamnak ezt a blogbejegyzést, mert ma ehhez volt a leginkább kedvem. Az az igazság, hogy a legtöbb kedvem és energiám az idegen nyelven való tanuláshoz van (pl. a fent ajánlott videók nézéséhez, vagy a parapszichológiáról szóló podcastokhoz és videókhoz). A sakkozás (mint sport) így 39 évesen már kissé nehezemre esik, a sikerhez vezető prodzsektjeim végrehajtásához (pl. a programozáshoz vagy a könyvíráshoz) pedig általában még kevesebb kedvem van... de mégis csinálni tervezem ezeket, mert nem élhetek úgy, mint a buddhista szerzetesek, inkább gazdag és sikeres akarok lenni!