Igaz-e a Biblia? 4. fejezet: Az Ószövetség kritikája

Úgy döntöttem, nem foglalkozok tovább a kereszténység kritikájáról szóló újabb könyvem írásával. Elment a kedvem ettől a témától. A blogom olvasóival azonban mégis megosztom azt, ami eddig elkészült belőle. A könyv címe ez lett volna: "Igaz-e a Biblia? A kereszténység alapos kritikája". Ebben a blogbejegyzésben a negyedik fejezetet közlöm, aminek az lett volna a címe, hogy "4. Az Ószövetség kritikája".

4.1.

A Biblia két részből áll, ezek közül az egyik az Ószövetség (ez a zsidó nép állítólagos történetéről szól Jézus Krisztusig), a másik pedig az Újszövetség (ez Jézus Krisztusról és a kereszténység megalapításáról szól). Az Újszövetség 27 könyvből áll, az Ószövetség könyveinek száma viszont felekezetenként eltérő lehet, de annyi bizonyos, hogy legalább 39. Így a minimális Biblia 66 könyvet tesz ki, ennyit fogadnak el a protestánsok, a katolikus Biblia viszont 73 könyvből áll. Vannak olyan, a bibliai korból és kultúrából származó könyvek is, amelyeket sem a protestáns, sem a katolikus Bibliák nem tartalmaznak, ezeket pszeudoepigráf vagy apokrif iratoknak is nevezik. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség korából származnak ilyen iratok. Ezek tehát nem kaptak helyet a legnagyobb keresztény felekezetek Bibliáinak kánonjaiban, ezért a legtöbb kereszténynek nem kötelező hinnie bennük. Keresztény szempontból egyébként elég fontos kérdés lehet, hogy mely könyvek tartoznak a Biblia kánonjába, hiszen a kereszténység szerint az üdvösség a hittől függ, és nem mindegy, mi mindenben kellene hinni. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes, hogy maga a Biblia is utal olyan könyvekre, amelyek (feltehetőleg) nincsenek benne a Bibliában, hanem elvesztek. Itt van néhány bibliai idézet, ami ilyen könyvekről szól:

"Onnét elindulának, és tábort ütének az Arnon vizén túl, a mely van a pusztában, és kijő az Emoreus határából. Mert az Arnon Moábnak határa Moáb között és Emoreus között. Azért van szó az Úr hadainak könyvében: Vahébről Szúfában, és a patakokról Arnonnál, És a patakok folyásáról, a mely Ar város felé hajol és Moáb határára dűl." (4Móz:21:13-15)

"Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, a melyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig." (Józs:10:12-13)

"És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián, És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe): Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!" (2Sám:1:17-19)

"Salamonnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, a melyeket cselekedett, és bölcsesége avagy nem írattattak-é meg a Salamon cselekedeteiről írott könyvben?" (1Kir:11:41)

"Dávid királynak pedig úgy első, mint utolsó dolgai, ímé megirattak a Sámuel próféta könyvében és a Nátán próféta könyvében és a Gád próféta könyvében;" (1Krón:29:29)

"Salamonnak egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen írt látásaiban?" (2Krón:9:29)

"Roboámnak pedig első és utolsó dolgai avagy nincsenek-é megírva a Semája próféta könyvében, és Iddónak, a látnoknak könyvében, a nemzetségi lajstromban? És hadakozás volt Roboám és Jeroboám között egész éltökben." (2Krón:12:15)

"Jósafátnak pedig első és utolsó dolgai ímé meg vannak írva Jéhunak, a Hanáni fiának könyvében, a ki azokat beírta az Izráel királyainak könyvébe." (2Krón:20:34)

Ezekből az idézetekből úgy tűnik, hogy az említett könyveket (ha nem vesztek volna el) a zsidóknak és/vagy a keresztényeknek ugyanúgy el kellene fogadniuk, mint a Biblia többi könyvét. Azért lehetséges ez, mert amikor ezeket írták, akkor a hitnek még valószínűleg nem volt olyan nagy a tétje, mint napjainkban, hanem csak úgy tekintettek ezekre a könyvekre, mint ahogy napjainkban mi tekintünk az úgynevezett non-fiction írásokra. Tehát elfogadhatónak tartjuk, ha ezekbe esetleg valamilyen hiba csúszott, és nem Isten szavaként tekintünk rájuk. A keresztény vallást is valószínűleg csak úgy lehetne megmenteni, ha beismernék, hogy a Biblia nem tökéletes, és nem teljesen igaz. Erre a következtetésre juthatunk például a Biblia és az Ószövetség első könyvének, a Teremtés Könyvének vizsgálata során, amiről már volt szó a „3. A kreacionizmus kritikája” című fejezetben.

4.2.

A zsidók a Biblia Újszövetségi részét nem fogadják el, csak az Ószövetséget vagy annak egy részét, amit „Tanakhnak” neveznek. Ebből is a Biblia első öt könyvét, Mózes Öt Könyvét tartják különösen fontosnak, ezeket összefoglaló néven „Tórának” hívják. Az Újszövetségben még a „Törvény” néven is hivatkozhatnak ezekre, mivel a „Tóra” szó ezt is jelentheti. Mivel ezekkel a könyvekkel kezdődik a Biblia, és mivel sokszor utalnak is rájuk, ezért a kereszténység szempontjából is fontos könyvekről van szó. Kezdjük tehát az Ószövetség kritikáját ezen könyveknek a vizsgálatával. Ezek közül is az első a Teremtés Könyve (Genezis), ami nem csak a kreacionizmus miatt érdekes, hanem azért is, mert tartalmazza az ősatyák (vagy pátriárkák) állítólagos történetét, amire még az iszlám vallásban is sokat utalnak. A Biblia szerint az egész emberiség egy emberpártól, Ádámtól és Évától származik, és a Biblia közli Ádám azon férfi leszármazottainak neveit is, akiket a zsidók őseinek is tartanak, egészen Ábrahámig, Izsákig és Jákobig, akikről részletesebben is ír a Biblia. Egyébként az Özönvíz történetében hívők az ősatyákat Ádámtól Noéig az egész emberiség ősatyáinak is tekintik. A Biblia szerint ezek az ősatyák (és néhányan még azután is) több száz évig éltek. Ebben a kereszténység kritikája szempontjából az az érdekes, hogy a Biblia különböző változataiban és azoknak eredeti forrásaiban más és más számok szerepelhetnek ezen ősatyák életkoraiként. Aki pedig a helytelen számokat elhiszi, hibázik. A kereszténység szerint az is vétkezik, aki nem hisz. Ez elég nehéz helyzetbe hozhatja az olyan embereket, akik hinnének a kereszténységben, és tökéletesek akarnak lenni.
Érdekes dolog még Noéval kapcsolatban az, hogy a zsidók a Noahida vallást javasolják azok számára, akik nem zsidók. A Noahida vallás szerint minden embernek be kellene tartania azt, amit „Noé Hét Törvényének” neveznek, és amit Noétól eredeztetnek. Ez a hét törvény a következő:

(1.) "Ne kövess el bálványimádást."
(2.) "Ne kövess el istenkáromlást."
(3.) "Ne kövess el gyilkosságot" (lásd 1Móz:9:6).
(4.) "Ne kövess el házasságtörést (vagy paráznaságot)."
(5.) "Ne lopj."
(6.) "Ne egyél élő állatból vett húst" (lásd 1Móz:9:4).
(7.) "Legyenek bíróságaitok."

Vitatható, hogy mind a hét törvénynek Bibliai alapjai vannak-e, vagy csak a „Talmudban” (a zsidóság egyéb írásai között) vannak leírva. Mindenesetre ez a hét így együtt nem szerepel a Bibliában, és a kereszténység körülbelül kétezer éves története során sem kapott nagy figyelmet, tehát eléggé valószínűtlen, hogy Isten (illetve a Biblia szerzőinek) szándéka volt konkrétan ezen hét törvény megfogalmazása a nem zsidók számára. Másrészt a Biblia szerint Isten valóban szövetséget kötött Noéval és a leszármazottaival (lásd 1Móz:9:9), és nem tiszta, hogy melyik szövetséget nevezzük Ószövetségnek: amit Isten Noéval kötött, vagy amit Isten Ábrahámmal kötött (a körülmetéléssel), vagy pedig azt, amit Isten Mózes által kötött Izraellel (a Tíz Parancsolat kinyilatkoztatásával). Egyébként a következő bibliai idézet szerint Noénak és a fiainak más parancsot is adott Isten, amely nem található meg a fent idézett hét törvény között:

"Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon." (1Móz:9:1-7)

4.3.

Vizsgáljuk meg most Ábrahám történetét, ebből is a körülmetélés szövetsége és annak következményei érdekesek a Biblia kritikájának szempontjából:

"Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való. Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken. A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, mert felbontotta az én szövetségemet." (1Móz:17:1-14)

Ezek után a Biblia leírja, hogy Ábrahám valóban körül is metélkedett a házában élő fiúkkal és férfiakkal együtt, és ezek után kicsit több, mint egy évvel született Izsák, Ábrahám fia, akit szintén körülmetéltek. Mikor Izsák fiúvá cseperedett, a következő történt a Biblia szerint:

"És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám. és látá a helyet messziről. És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam! És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés." (1Móz:22:1-14)

Jó kérdés, hogy miért kívánhatta Isten (illetve az, akit istennek tartottak) ezt a két dolgot Ábrahámtól: a körülmetélést és a fia feláldozását? Elképzelhető, hogy azért, mert Isten nem akarta támogatni azt, hogy Ábrahám utódai egészséges férfiakként szaporodjanak el, hiszen akkor talán Isten riválisai válhattak volna belőlük. Illetve, valószínűleg nem lett volna igazságos a Föld többi emberével szemben ingyen támogatni Ábrahám férfi utódainak szaporodását, hacsak azok le nem mondanak a férfiasságuk egy részéről (ez a körülmetélés). Amikor pedig Ábrahám feláldozni készült Izsákot, akkor spirituális értelemben valóban feláldozhatta az ő férfi leszármazottait, amit a körülmetélés is ugyanúgy jelez. Viszont ezzel megmenthette a női leszármazottait. Tehát, elképzelhető, hogy az évszázadok során a zsidó férfiaknak genetikailag is kódolt egészségügyi problémáik lesznek a körülmetélés miatt (pl. fitymaszűkület abban az esetben, ha nem metélkednek körül). Az is lehetséges, hogy Istennek szándékában áll a zsidó nőket egy másik, körülmetéletlen nép férfiaival párosítani, és ezzel fog majd véget érni a körülmetélés története. Természetesen ez csak spekuláció, abból kiindulva, hogy az igaz Isten nem hazudhat, és nem is adhat olyan parancsot, amit még azelőtt visszavon, mielőtt végrehajtották volna azt.
Egyébként lehetséges, hogy az itt idézett, Ábrahámról szóló történetek ihlették Jézus Krisztusnak azon, korábban (az 1.2. és 1.3. részben) már említett kijelentéseit, amelyek a hit által okozott családi viszályokról (Mát:10:34-38, Luk:14:25-27, Luk:12:51-53, Márk:13:12) és az öncsonkításról (Mát:5:27-30, Mát:19:8-12) szólnak, és amelyek problémákat okozhatnak azoknak, akik komolyan hisznek bennük. Sajnos ezen tekintetben az Ószövetség és az Újszövetség hatásai erősíthetik egymást, ez azonban nem jelenti azt, hogy jól tennénk, ha hinnénk bennük.

4.4.

Térjünk most rá az Ószövetség, illetve a Tóra második könyvére, vagyis Mózes második könyvére, amit Exodusnak, illetve a Kivonulás Könyvének is hívnak. Ez a könyv arról szól, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob (más néven Izrael) utódai elszaporodtak Egyiptomban, ezután a fáraó és az egyiptomiak rabszolgákká tették és sanyargatták őket, majd az izraelitáknak Mózes közreműködésével, isteni csodák segítségével sikerült elhagyniuk Egyiptomot, ezután pedig a pusztában éltek és vándoroltak, és Kánaán földjének elfoglalására készültek. Az isteni csodák, amelyek a Biblia szerint Izrael népét támogatták, elég nehezen hihetőek, szóval elképzelhető az is, hogy ennek a népnek egészen más az igaz története, mint ami a Bibliában le van írva, és máshogyan jutottak a pusztába, illetve Kánaán földjére. De azt is nehéz elképzelni, hogy szándékosan vezették be a hazugságot: ez egy olyan összeesküvés-elméletet jelentene, ahol a szülők becsapták a gyermekeiket, és ennek nem maradt semmi nyoma. Történhetett ez akár a pusztában is, mielőtt elfoglalták volna Kánaánt (erre utalhat talán: 2Móz:32:26-28, 4Móz:14:22-23, 5Móz:1:34-35), vagy történhetett ez a történelemhamisítás akár Dávid király parancsára is (erre utalhat talán: 2Móz:15:1-19, 2Móz:30:11-12, 1Krón:21:1). Mi azonban feltesszük, hogy az olyan csodák, amelyek a Bibliában vannak leírva, nincsenek teljesen kizárva, és inkább a Bibliának ennél nyilvánvalóbb hibáit igyekszünk kritizálni, amelyek írásban is rögzítve vannak.
Tekintsünk most két olyan bibliai idézetet, amelyek szerint az Ószövetség isten-fogalma megengedte a többistenhitet:

"Az Úr pedig monda Mózesnek: Lásd, Istenévé teszlek téged a Faraónak, Áron pedig, a te atyádfia, szószólód lészen." (2Móz:7:1)

"Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan" (Zsolt:82:6)

Ha pedig a Biblia szóhasználata szerint többen is lehetnek istenek, akkor talán a keresztények istene sem olyan tökéletes, mint amilyennek egy matematikus szerint lennie kellene.

4.5.

Mózes könyveinek talán a legfontosabb része a Tíz Parancsolat, ezért szenteljünk ennek is egy szövegrészt. A Tíz Parancsolat két helyen található meg a Bibliában, az egyik a (2Móz:20:1-17), a másik pedig a (5Móz:5:6-21). A Biblia ezen részeiben a parancsolatok nincsenek egyértelműen 1-től 10-ig megszámozva, ezért a különböző zsidó és keresztény felekezetek más-más módokon sorolhatják a parancsolatokat tíz pontba, ez pedig a különböző felekezetek kritikáját is jelenti. Valószínű, hogy a Tíz Parancsolat öt-öt pontba tagolható két kéz ujjaihoz hasonlóan szimmetrikus módon, ahol az első öt parancsolat az Isten, illetve a szüleink tiszteletéről szól, a következő öt parancsolat pedig az embertársainkkal való békesség érdekében született. Tehát valószínűleg a következő módon kell a Tíz Parancsolatot tagolni (2Móz:20:2-17):

"(1.) Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
(2.) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.
(3.) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
(4.) Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
(5.) Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

(6.) Ne ölj.
(7.) Ne paráználkodjál.
(8.) Ne lopj.
(9.) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
(10.) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé."

Napjainkban sok helyen már nem bünteti a törvény a Tíz Parancsolat közül néhánynak a megszegését, ezeknek a jellege tehát a politikaitól a vallásos felé tolódott el. Ennek egyik oka a sikeres valláskritika is lehetett, de egy másik oka lehetett még a keresztény vallásnak a zsidó vallásnál liberálisabb jellege is. De ha jól tudjuk kritizálni a Tíz Parancsolatot, akkor azzal mind a keresztény, mind a zsidó vallást meggyengíthetjük.
Az első parancsolatot valószínűleg az ateisták is be tudják tartani, hiszen nincs istenük a Tíz Parancsolat szerzőjén kívül. Viszont ha valóban létezik Isten, és ez az Isten nem ugyanaz, mint a Tíz Parancsolat szerzője, abban az esetben ez az első parancsolat nem jó dolgot jelent, hiszen megakadályozhatja, hogy az igaz Istent tiszteljük a Biblia szerzői helyett.
A második parancsolat, ha szó szerint vesszük, akkor nem csak a bálványimádást tiltja, hanem a fából (vagy akár kőből) készült szobrok és domborművek készítését is. Sőt, ezzel összefüggésben állhat az iszlám vallásnak az a rendelkezése is, ami megtiltja az emberek festményeken való ábrázolását (sőt, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor akár még a fényképek készítését is elítélhetjük ennek alapján). Az viszont lehetséges, hogy ilyen művek készítését mégis megengedi a Biblia, ha azokat nem „magunknak” készítjük, hanem közkinccsé tesszük azokat.
A harmadik parancsolat nem teljesen világos, hogy azt akarja-e büntetni, ha hiába olvassuk a Bibliát, vagy inkább azt, ha hiába beszélünk arról, illetve Istenről. De az elég bizonyosnak tűnik, hogy az istenkáromlás ezen parancsolat megszegésének számít, és valószínűleg az is, ha meglepődünk, és erre azt mondjuk: Úristen! Egyébként ha a keresztény felekezeteket összehasonlítjuk egymással, akkor úgy tűnik, hogy a szentség légköre nem annyira érzékelhető ott, ahol a Bibliát sokat olvassák, másrészt a Bibliát nem olvassák sokat ott, ahol a Tíz Parancsolatra koncentrálnak, talán éppen ezen parancsolat miatt.
A szombatról szóló negyedik parancsolat a bibliai teremtéstörténetre utal, ez a teremtéstörténet viszont ellentmond a tudományos világképünknek, ahogy azt az előző fejezetben láthattuk. Másrészt előfordulhat, hogy háború esetén vereséget szenvednek azok, akik ezt a parancsolatot szigorúan be akarják tartani.
Az ötödik parancsolat a szüleink tiszteletéről lehet viszonylag könnyű és viszonylag nehéz is, attól függően, hogy a szüleink mennyire tiszteletreméltóak. Mondjuk az is igaz, hogy a hosszú élet elérése is lehet viszonylag könnyű és viszonylag nehéz is.
A hatodik parancsolat nem teljesen világos, hogy háború esetén is tiltja-e az ölést, illetve hogy tiltja-e a hóhér munkáját, vagy hogy tiltja-e azt, hogy állatokat (pl. rovarokat) öljünk. Ezekben az esetekben ugyanis túl nehéz lenne ezt a parancsolatot tökéletesen betartani. Másrészt a zsidók a Tíz Parancsolat megkapása után sokat háborúztak, és ezt egyes esetekben (pl. Kánaán, Izrael földjének elfoglalásakor) Isten parancsolta a Biblia szerint. Jó kérdés lenne tehát, hogy Isten hogyan parancsolhatott két egymásnak ellentmondó dolgot.
A hetedik parancsolat a paráznaságról sem teljesen világos, hogy mennyire szigorú. Ha például olyan szigorúan kell venni, mint ahogyan Jézus tette (Mát:5:28), illetve ha az önkielégítés és a pornó nézése is paráznaságnak számít, akkor egyeseknek ezt a parancsolatot is túl nehéz lehet betartaniuk.
A nyolcadik parancsolat a lopásról viszonylag érthető, de itt is jó kérdés marad az, hogy mi a helyzet a köztulajdont célba vevő, valamint a szellemi tulajdonjogot érintő lopásokkal. Napjainkban ugyanis a szellemi tulajdonjogot is jó sokan megsértik.
A kilencedik parancsolat néhol akár az is lehet, hogy „Ne hazudj”, de talán ennek a nehézségét már a Tíz Parancsolat szerzője is felismerte, és ezért fogalmazhatott árnyaltabban. A „hamis tanúbizonyság” viszont nem biztos, hogy csak a bíróságokon érvényes, hanem elképzelhető, hogy minden olyan hazugságra vonatkozik, ami kárt okozhat a felebarátnak. Egyébként ez a parancsolat megengedi azt, hogy hamisan tanúskodjunk az ellen, aki nem a felebarátunk.
A tizedik parancsolat megtiltja, hogy megkívánjuk azt, ami a felebarátunké. Ezt nem könnyű betartania annak, aki szegény. Ezért felmerülhet az az értelmezési lehetőség, hogy a szegények és a gazdagok nem tekinthetők egymás felebarátainak. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy az előző, kilencedik parancsolat sem érvényes a gazdagok és szegények között.
Összefoglalva, a harmadik ok, amiért a Tíz Parancsolat nem minden pontjának megszegését bünteti már a törvény, az az lehet, hogy a Tíz Parancsolat a gyakorlatban túl nehezen betarthatónak bizonyult.

4.6.

Tekintsünk most kommentár nélkül néhány nehezen elfogadható bibliai idézetet Mózes könyveiből, valamint az azokat követő ószövetségi könyvekből:

"Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai. És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és  vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát. A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú." (2Móz:32:26-28)

"Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzetségeiteknél minden ti lakhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek!" (3Móz:3:17)

"Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad." (3Móz:19:19)

"Az Úr, a ti Istenetek megsokasított titeket elannyira, hogy oly sokan vagytok ti most, mint az égnek csillagai. Az Úr, a ti atyáitoknak Istene szaporítson meg titeket ezerszerte is inkább mint most vagytok, és áldjon meg titeket, a miképen igérte néktek!" (5Móz:1:10-11)

"Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak;" (5Móz:10:16)

"Átkozott, a ki meg nem tartja e törvények ígéit, hogy cselekedje azokat! És mondja az egész nép: Ámen!" (5Móz:27:26)

"Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké. És reád fordítja Égyiptomnak minden nyavalyáját, a melyektől irtóztál vala, és hozzád ragadnak azok. Mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, a melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr, míglen kipusztulsz." (5Móz:28:58-61, lásd még: 5Móz:28:15-68)

"Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, a melyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig. És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izráelért." (Józs:10:12-14)

"És elment Sámson, és összefogdosott háromszáz rókát, és csóvákat vévén, a rókák farkait egymáshoz kötözé, és egy-egy csóvát tett minden két rókának farka közé. És meggyújtá tűzzel a csóvákat, és beeresztette azokat a Filiszteusok gabonájába, és felgyújtá a gabonakalangyákat, az álló vetéseket, a szőlőket és az olajfaerdőket." (Bír:15:4-5)

"És Júda és Izráel megsokasodott, olyan sok volt, mint a tenger mellett való föveny, és ettek, ittak és vigadtak." (1Kir:4:20)

"Ismét monda: Halljátok meg azért most az Úr szavát: Látám az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani. És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen, és elveszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szóla. Akkor eljöve egy lélek, a ki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mimódon? És felele: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy." (2Krón:18:18-21)

"A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt." (Préd:1:9)

"Elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb." (Ésa:34:4)

4.7.

Az Ószövetség könyvei közül még Jónás Próféta Könyvével érdemes részletesebben foglalkoznunk. Ez egy viszonylag rövid írás, gyorsan végig lehet olvasni. Nagyjából arról szól, hogy az Úr el akarja küldeni Jónást Ninivébe, hogy annak a városnak a leendő pusztulásáról prófétáljon. Jónás azonban nem engedelmeskedik azonnal az Úrnak, hanem egy hajón próbál menekülni előle. Erre vihar kerekedik, és miután a hajósok megtudják, hogy a vihar Jónás miatt van, bedobják őt a tengerbe (erre pedig eláll a vihar). Jónást bekapja egy nagy hal (talán cethal), és Jónás három nap és három éjjel annak a gyomrában tartózkodik (ami elég nehezen hihető):

"Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel." (Jón:2:1)

Miután pedig Jónás a szabadulásért könyörög az Úrhoz, partra veti őt a hal. Ezek után Jónás már hajlandó teljesíteni a küldetését, és Ninive pusztulásáról prófétálni:

"És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének." (Jón:3:4-5)

A Niniveiek viszont a prófétálás hatására „megtérnek”, és ezért Isten meggondolja magát, mégsem pusztítja el a várost negyven napon belül (amit szintén túl nehéz elhinni, hiszen Istentől azt várhatnánk el, hogy mindig igazat mondjon):

"És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre." (Jón:3:10)

Egyébként ezen bibliai könyv vége kísérletet tesz arra, hogy ezt megmagyarázza, amiből annyit talán tanulhatunk, hogy az igazmondásnál fontosabb lehet a gonosz cselekedetektől való tartózkodás. A túl nehezen hihető részeken kívül még azért is lehet érdekes a számunkra Jónás Próféta Könyve, mert az Újszövetségben Jézus Krisztus utal rá:

"Ekkor felelének néki némelyek az írástudók és farizeusok közül, mondván: Mester, jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál." (Mát:12:38-41)

"Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezék, kezdé mondani: E nemzetség gonosz: jelt kíván, de jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele; Mert miképen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképen lesz az embernek Fia is e nemzetségnek." (Luk:11:29-30)

Ha tehát Jézus elhiszi, hogy Jónás három napig tartózkodott a cethal gyomrában, akkor ezt a keresztényeknek is el kell hinniük. Az viszont jó kérdés, hogy Jónás hogyan kaphatott ott levegőt?
Ennél is fontosabb itt megjegyeznünk, hogy Máté és Lukács Evangéliuma szerint Jézus Krisztus jelnek tekintette Jónás prófétát, és ha feltesszük, hogy Jónás történetének a lényege a be nem teljesülő prófécia, akkor Jónás próféta jele egy olyan jel, ami a be nem teljesülő próféciát jelzi. Tehát, Jézus burkoltan elismerhette, hogy a kereszténység, illetve a Biblia nem lesz teljesen igaz.