Igaz-e a Biblia? 1. fejezet: A probléma

Úgy döntöttem, nem foglalkozok tovább a kereszténység kritikájáról szóló újabb könyvem írásával. Elment a kedvem ettől a témától. A blogom olvasóival azonban mégis megosztom azt, ami eddig elkészült belőle. A könyv címe ez lett volna: "Igaz-e a Biblia? A kereszténység alapos kritikája". Ebben a blogbejegyzésben az első fejezetet közlöm, aminek az lett volna a címe, hogy "1. A probléma".

1.1.

A keresztények első látásra kedves, jó szándékú embereknek tűnnek. Mi hát akkor velük a probléma, miért kell könyveket írni a kereszténység kritikájáról? Azért, mert a keresztények azt akarják, hogy aki rajtuk uralkodik, az mindenki máson is uralkodjon. Erről az Úrról pedig azt hiszik, hogy él, és létezik, de ezt nem tudják bebizonyítani másoknak. A Bibliában, a kereszténység szent könyvében pedig sok egyéb dolog is le van írva, ami nincs bebizonyítva, és amit nehéz elhinni. Mégis arra akarják kényszeríteni a lelkünket, hogy higgye el mindazt, ami a Bibliában le van írva. Úgy tűnik, hogy magának a Bibliának a szövege kényszerít erre, ahogyan Márk Evangéliumának a végéről vett idézet mutatja (a Károli-féle Biblia-fordításból):

"Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!" (Márk:16:14-20)

Érdekes, hogy ez a bibliai rész nincs benne sem a Codex Sinaiticus-ban, sem pedig a Codex Vaticanus-ban, pedig ezeket a kódexeket a Biblia legjobb forrásai közé számolják. Viszont ezekben a forrásokban is megtalálhatóak a következő idézetek (természetesen nem magyarul):

"A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." (Ján:3:18)

"A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Ján:3:36)

Bármit is jelentsenek ezek az idézetek, napjaink keresztényei általában úgy értelmezik azokat, hogy az kárhozik el, aki az ő vallásukban nem hisz. Mivel a protestánsok általában a Bibliát tartják a hitük alapjának, ez azt is jelenti, hogy a protestánsok szerint elkárhozik, aki nem hiszi el a Bibliát. Ennek pedig következményei vannak: gyakorlatilag azt akarják, hogy a Biblia uralkodjon felettünk. Ez pedig különösen akkor válik elviselhetetlenné, ha jobban megismerjük a Bibliát, és felfedezzük annak gonoszságait. Ami a katolikusokat (azaz a Római Katolikus Egyházat) illeti, ők általában csak még több, nem pedig kevesebb dologban való hitet követelnek meg, mint a protestánsok. Így hát nehéz is olyan katolikus hitet elképzelni és megindokolni, amiből kimarad a Biblia egy nehezen hihető része, mint például a Teremtés Könyve. Ha tehát valaki részben hisz a kereszténységben, de a Teremtés Könyvét nem tudja elhinni, annak sok szellemi erőfeszítésébe kerülhet az, hogy egy megnyugtató álláspontra jusson a vallás kérdésében, ha ez lehetséges egyáltalán. A legtöbb más vallás, mint például a buddhizmus nem zavarja meg ennyire az emberek lelki békéjét. Bár azokban is vannak hihetetlen dolgok, nem tulajdonítanak ekkora jelentőséget az azokban való hitnek, hanem természetesebb erényektől teszik függővé a boldogulásunk. Talán még az iszlám vallás próbál akkora kényszerítő erővel fellépni, mint a kereszténység, de ennek a problémának a megoldása nem ennek a könyvnek a feladata. Ez a könyv csupán a kereszténység és a Biblia okozta problémákról szól.

1.2.

Mielőtt megvizsgálnánk, hogy igaz-e a Biblia, ebben a fejezetben foglalkozzunk inkább azzal a kérdéssel, vajon gonosz-e a Biblia? Ha pedig úgy látjuk, hogy gonosz, akkor könnyebben eljuthatunk arra az álláspontra, hogy nem is lehet igaz. Szóval, a Biblia szerint Jézus Krisztus mondott néhány durva dolgot is, és ezek a dolgok éppen a durvaságuk miatt különös figyelmet kaphatnak az igazságot kereső hívőktől, akik megpróbálnak megfelelni a Biblia elvárásainak. Ilyen bibliai idézetek szólnak például a keresztények családi békéjéről:

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám." (Mát:10:34-38)

"Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom." (Luk:14:25-27)

Az előbbi két idézet akár születhetett olyan módon is, hogy Jézust túlságosan „sztárolták”, ő pedig ebből adódóan, tudatosan vagy nem, de igyekezett a követői mennyiségét csökkenteni, de a „minőségüket” (saját megítélése szerint) növelni. Viszont vannak olyan, hasonló bibliai idézetek is, amelyekhez már nem igazán fűzhető az előbbi magyarázat, és a józan paraszti ész szerint gonoszságnak tűnnek:

"Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen." (Luk:12:51-53)

"Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket." (Márk:13:12)

Lehetséges, hogy itt arról van szó, hogy a hihetetlen, de igaz (vagy akár hamis) állítások megosztják az embereket, mert néhányan hisznek bennük, néhányan viszont nem. Jézus tehát ezzel azt akarhatta kifejezni, hogy tudatában van annak, hogy ő maga ilyen megosztó személyiség lesz, akiről vagy akitől ilyen állítások szólnak. Talán azért vállalta mégis ezt a szerepet, mert a Biblia Ószövetségi részében már úgyis voltak hihetetlen dolgok, és máshogyan nem tudott volna sikeres lenni. Azonban mégis megtehette volna, hogy ezeket jobban elmagyarázza a követőinek, nehogy véletlenül a Biblia valamelyik „vak hitű” olvasója abba a hibába essen, hogy meggyűlöli a szüleit, amikor erre valójában nem is lett volna szükség, hiszen a megfelelő bibliai idézet (Luk:14:25-27) talán értelmezhető és fordítható másképpen is. Tehát lehetséges, hogy ezt úgy kell érteni, hogy van olyan ember, aki csak akkor lehet Jézus tanítványa, ha meggyűlöli a családját, nem pedig úgy, hogy bármely ember csak akkor lehet Jézus tanítványa, ha meggyűlöli a családját. Sajnos a Bibliának megfelelni kívánó hívő fejében a gonoszabb értelmezés keveredhet még a következő idézettel is:

"A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát." (1Ján:3:8-10)

Tehát ez a János apostol első leveléből vett idézet szerint akár még azt is elhitethetik egy hívővel, hogy ő az ördögtől származik, mivel bűnt cselekedett (amit pl. a gyónáskor is el kell ismerni), és ezért is kell meggyűlölnie a szüleit! Ha pedig ezt elhiszi, és vallja, akkor sajnos az is elképzelhető, hogy valóban az ördög befolyása alá kerül emiatt (már ha létezik ördög egyáltalán). Lásd még: (Ján:8:44)!

1.3.

A Biblia szerint Jézus Krisztus mondott olyan dolgokat is, amelyek öncsonkításra buzdítanak. Véleménye szerint az öncsonkítást a bűn elkerülése érdekében érdemes megtenni, és itt elsősorban a paráznaság bűnéről van szó. Tehát könnyen lehet, hogy a kasztrálásra akar célozni. Itt következik két kiválasztott bibliai idézet erről:

"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék." (Mát:5:27-30)

"Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy a ki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és a ki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott. Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. A ki beveheti, vegye be." (Mát:19:8-12)

Napjainkban a keresztény felekezetek ezen bibliai idézetek ellenére általában az öncsonkítás ellen szólnak, de ettől még előfordulhat, hogy a Bibliát önállóan olvassa valaki, és az ilyen olvasókat a Biblia öncsonkításra buzdíthatja. Ezután pedig előfordulhat, hogy a kasztrálásra készülő, zavarodott hívőt az orvosok elmebetegnek tekintik, és pszichiátriai gyógyszereket írnak fel a számára. Ha pedig ezekhez a gyógyszerekhez hozzászokik, illetve megváltozik az agyának a kémiai egyensúlya, akkor az is előfordulhat, hogy valódi elmebetegség is kialakul nála, nem is beszélve a gyógyszerek egyéb káros mellékhatásairól. Ha tehát a Biblia mindenkihez akart szólni, akkor vigyáznia kellett volna arra, hogy ne okozzon efféle károkat a hívőknek, vagy pedig tekinthetjük a Bibliát gonosznak is, ahol a „gonosz” és a „szent” akár rokon értelmű szavak is lehetnek. A „szent” szónak ezen jelentésárnyalatáról még annyit, hogy talán a Bibliát is azért hívják „Szentírásnak”, mert a Tíz Parancsolatban benne van a következő idézet:

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi." (2Móz:20:7)

Lehetséges tehát, hogy a Bibliában a „szent” szó valami olyasmit jelentett, mint a természeti népeknél a „tabu”, mint abban a kifejezésben, hogy „szent és sérthetetlen”. A következő bibliai idézet szerint a „szent” földre nem szabadott koszos saruval lépni:

"És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld." (2Móz:3:5)

A következő bibliai idézet szerint pedig egy ember meghalt, amikor megérintette a Szövetség Ládáját:

"És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett." (2Sám:6:6-7)

Az itt leírtak alapján feltehetjük, hogy a „Szentírás” sok olvasójának nem tesz jót, és ilyen értelemben gonosz.
Másrészt az emberiség földi túlnépesedésének idején etikus dolog is lehet az, ha valaki nem vállal gyermeket, és a katolikus papok is talán hasonló okból vállalják a cölibátust, azaz a papi nőtlenséget. Viszont bűnös vágyaik nekik is lehetnek, és elképzelhető, hogy az említett, öncsonkításra buzdító bibliai idézetek a pedofil papok ellen lehetnek jók. Csak sajnos úgy tűnik, hogy nem azok próbálták követni a bibliai javaslatot, akiknek kellett volna!

1.4.

A családi béke megzavarásán és az öncsonkításra való buzdításon kívül vannak még egyéb dolgok is a Bibliában, amik nem tesznek jót a hívőknek. Általában ilyenek a túl nehezen betartható parancsolatok. Nézzünk ezekre néhány példát:

"Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket." (Mát:5:38-44)

Ha valaki mindig és minden kérőnek ad, akkor lehetnek, akik ezt kihasználják, és állandóan kéregetnek tőle. Ez viszont nem igazságos. Az ellenségeink szeretése néha hatásos lehet, de hosszú távon valószínűleg a gonoszoknak kedvez. Ezen kívül az előbbi bibliai idézetben nyíltan ellentmond egymásnak az Ószövetség és az Újszövetség, ez pedig akár önmagában is megkérdőjelezi a Biblia konzisztenciáját. Következik még egy bibliai idézet, aminek a teljesítése nehéz, mert inkonzisztenciára sarkall:

"Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Fil:2:2-3)

Az inkonzisztencia abban áll, hogy ha mindenki különbnek tart másokat, mint önmagát, akkor objektív módon szemlélve a dolgokat itt valaki téved, vagy az alázat nem őszinte. Ugyanis ha van, aki különb, mint a másik, akkor ő téved, ha azt gondolja, nem különb. Ha pedig senki sem különb, mint a másik, akkor is téved, aki azt gondolja, hogy a másik különb. Aki pedig téved, az nem tökéletes. Ezek után nézzük meg azt a két parancsolatot, amelyek a Biblia szerint a „legnagyobbak”:

"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." (Mát:22:36-40)

Az előbbi egy Máté Evangéliumából való idézet, de Márk Evangéliumában is található egy hasonló, ahol a „nagy” helyett az „első” jelző szerepel:

"Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az ő vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden parancsolatok között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat." (Márk:12:28-31)

Jó kérdés, hogy ez a két idézet ugyanarról az eseményről szól-e vagy nem, hiszen a két idézetben nem pontosan ugyanazt mondja Jézus. Ez azt is jelentheti, hogy a Biblia valamelyik része nem teljesen pontos (ilyen különbségek az evangéliumok párhuzamos részei között máshol is előfordulnak). Mivel az idézetek előzményei is hasonlóak egymáshoz, nagyon úgy tűnik, hogy ez a két idézet valóban ugyanarról az eseményről szól. Ezek után jó kérdés, hogy vajon melyik idézet írja le pontosabban a valóságot. Azért lenne jó ezt tudni, mert sok múlhat azon, hogy kiderítsük, hogy a „nagy”, illetve az „első” parancsolat valójában a „legfontosabb” vagy a „legnehezebb” parancsolatot jelenti-e, vagy esetleg mindkettőt egyben. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy ezeket a parancsolatokat nagyon nehéz maradéktalanul betartani, hiszen ez magában foglalhatja a Biblia összes többi parancsolatának betartását is, ahogy az első idézet mondja. Istent szeretni például nehéz lehet akkor, ha sokat szenvedünk az életben, vagy ha belegondolunk, hogy Isten teremtette a ragadozó és a parazita állatokat, a különféle betegségeket és sebezhetőségeket, a munka kényszerét és a halál veszélyét, illetve a hamis vallásokat is. Ilyen helyzetben a Biblia által megkívánt extrém szeretet nem könnyű és nem is természetes. Nem természetes az sem, ha úgy szeretjük a felebarátunkat, mint önmagunkat, mert ettől hátrányba kerülhetünk az evolúciós versenyben, és a természetes kiválasztódás miatt mások utódai szaporodhatnak el. Persze ez alól kivételt jelenthet, ha csak a feleségünket vagy a legjobb barátunkat tekintjük felebarátnak, de a Biblia szóhasználata alapján itt valószínűleg nem erről van szó, és egyébként is, még a házastársunkat is nehéz lehet úgy szeretni, mint önmagunkat. Tehát az extrém szeretet ezen bibliai parancsai inkább „nehéznek” tűnnek, mint „fontosnak”, és ilyen értelemben lehetnek „nagyok” vagy „elsők”. Egyébként Jézus maga is csak idézi ezeket a parancsolatokat a Biblia Ószövetségi részéből, ahol a szövegkörnyezetből nem nyilvánvaló, hogy itt minden embernek szóló, univerzális parancsokról van-e szó:

"Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." (5Móz:6:4-5)

…
És a szövegkörnyezetben: "És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, a melyeket nem építettél;" … (5Móz:6:10)

A „második” parancs nem is együtt szerepel az „elsővel”, hanem szinte elveszik a kisebb parancsok között az Ószövetség egy másik könyvében:

"Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét. Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad." (3Móz:19:17-19)

A szövegkörnyezetből ítélve talán itt is csak a haragtartás tilalmának nyomatékosabb kifejezéséről lehet szó, nem pedig a Biblia második „legfontosabb” parancsáról. Ami fontos, az ne legyen nehéz, ami pedig nehéz, az ne legyen fontos! Az extrém szeretet parancsai helyett tehát inkább a Bibliában leírt „Tíz Parancsolatot” tekinthetjük a „legfontosabbaknak”, ha már a keresztény vagy zsidó teológiáról van szó (2Móz:20:1-17).

1.5.

A Biblia a hívőket arra ösztönzi, hogy ne legyenek gazdagok, hanem vállalják a szegénységet. Vizsgáljuk meg ezt a témát tüzetesebben. Jézus a Hegyi Beszédet mindjárt ezzel kezdi Máté Evangéliumában:

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa." (Mát:5:3)

Lukács Evangéliumában is van egy hasonló rész:

"Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa." (Luk:6:20)

Sejthető, hogy ez a két idézet körülbelül ugyanarról szól, tehát az első idézet nem a lélek fejletlenségét dicséri, hanem a „lelki szegények” kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy „szabad akaratukból szegények”, vagy talán a „lelki” jelző nem is a „szegények” szóhoz tartozik, hanem a „boldog” szóhoz, amit lehet, hogy jobb lett volna úgy fordítani: „áldott” (miképpen a Biblia angol fordításaiban teszik: „blessed are the poor in spirit”), tehát lehetséges, hogy az idézet csak azt akarja kifejezni, hogy aki (testileg) szegény, az lelkileg áldott. De az egész mondatot tekintve mégis a „szabad akaratukból szegények” értelmezés tűnik valószínűbbnek, hiszen így válik logikussá a mondat második része: „mert övék a mennyeknek országa”. Arról lehet itt szó, hogy csak az lehet igazán „szabad akaratából szegény”, aki olyan politikai rendszerben él, ahol ez a szegénység nem jelent túl nagy hátrányt, és ilyen rendszer lehet a Mennyek Országa. Elképzelhető viszont olyan politikai rendszer is, ahol olyan nagy a korrupció, hogy néhány szegény ember csak úgy tudja megkeresni a megélhetéséhez szükséges anyagi javakat, ha megszegi a törvényt vagy valamelyik vallási parancsot, vagy más módon károsul a lelke. Ez az élettapasztalat pedig elvezetheti ahhoz, hogy a meggazdagodásban keresse a megoldást. Másrészt a Biblia előbb említett részei szerint a Mennyek Országában mindenki szegény, tehát a meggazdagodás csak ideiglenes megoldás lehet. De miért is szegények az emberek a Mennyek Országában a Biblia szerint? Azért, mert ha nagyobb vagyonuk lenne, azt a Biblia parancsa szerint el kellene adakozniuk. Az adakozást már Ézsaiás próféta könyve is javasolja:

"Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ." (Ésa:58:6-8)

Ezt a hagyományt követhette Keresztelő János is, amikor ezt mondta:

"És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát? Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék." (Luk:3:10-11)

Jézus pedig a következőt tanácsolta egy tökéletességre vágyó gazdag ifjúnak a Biblia szerint:

"Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." (Mát:19:21-24)

Valóban etikus dolog is lehet az, hogy a gazdagabbak adakozzanak a feleslegükből, de valószínűleg ezt sem lenne jó túlzásba vinni, mert így elszaporodhatnának a koldusok. Jegyezzük meg, hogy az anyagi javak létrehozásához az embereknek dolgozniuk kell, a munka pedig szenvedést is jelenthet, miképpen Isten mondja Ádámnak a Teremtés Könyve szerint:

"Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." (1Móz:3:17-19)

Tehát nem lenne igazságos az, hogy többet dolgozzunk azért, hogy azután a munkánk gyümölcsét eladakozzuk. Inkább azért lenne érdemes többet dolgozni, hogy később el tudjuk kerülni a szenvedést, amit a munka jelent. Ha ezen felül is lennének anyagi javaink, akkor lenne itt az ideje az adakozásnak. De úgy látszik, hogy a kereszténység talált néhány hívőt, akik szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat tettek, majd azt választották jelmondatuknak, hogy „Ora ez labora”, ami azt jelenti: „Imádkozzál és dolgozzál”. Ők voltak az első keresztény szerzetesrend tagjai, az ókeresztények vagyonközösségétől eltekintve. Az ókeresztények vagyonközössége pedig nem bizonyult fenntarthatónak.

1.6.

A Bibliában vannak olyan parancsolatok is, amelyek elsősorban nem a hívőknek, hanem másoknak árthatnak. Ilyen parancsok például azok, amelyek a Tíz Parancsolat valamelyikének egy jelentős mértékű megszegését halállal akarják büntetni, pedig napjainkban ezeket már nem tekintjük súlyos bűnöknek. Például, a következő parancsolatok a több istenben hívőket sodorhatják veszélybe:

"A ki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék." (2Móz:22:20)

"Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek sem te, sem atyáid. Ama népek istenei közül, a kik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek egyik végétől a másik végéig; Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt; Hanem megölvén megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze. Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, a ki kihozott téged Égyiptomnak földéből, a szolgaságnak házából; És hallja meg az egész Izráel, és féljenek és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted." (5Móz:13:6-11)

Az Ószövetség még azt is halállal büntetné, aki szombaton dolgozik:

"Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. A ki azt megrontja halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az ő népe közül. Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt nap: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék." (2Móz:31:13-15)

Sőt, az Ószövetség azt is halállal akarja büntetni, aki nem tiszteli eléggé a szüleit:

"Mert valaki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta; vére rajta." (3Móz:20:9)

"Ha valakinek pártütő és makacs fia van, a ki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik: Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába, És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges: Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izráel hallja meg, és féljen!" (5Móz:21:18-21)

Az Ószövetség szerint a házasságtörésért és egyéb paráznaságokért is (amelyeket inkább nem idézek itt) halál jár, pedig a Biblia szerint Dávid király is elkövetett házasságtörést:

"Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő." (3Móz:20:10)

"Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, a ki az asszonynyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből." (5Móz:22:22)

A Tíz Parancsolatnak az előbb említett megszegésein kívül van még legalább egy dolog, amit halállal büntetne a Biblia: ez a boszorkányság. Valószínűleg a következő bibliai idézetek okozhatták a boszorkányüldözéseket és boszorkánypereket a 15-18. században:

"Varázsló asszonyt ne hagyj életben." (2Móz:22:18)

"És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok." (3Móz:20:27)

Az előzőekből látható, hogy az Ószövetség sok dolgot halállal büntetne, illetve a Biblia szerint akkor is sok emberölés volt parancsba adva, amikor a zsidók elfoglalták Kánaán (a mai Izrael) területét. Jó kérdés tehát, hogy hogyan egyeztethető ez össze a Tíz Parancsolat közül azzal, hogy „Ne ölj”. Ha ezekben az esetekben el lehet tekinteni ettől a parancsolattól, akkor félő, hogy a hívő emberek esetleg a jövőben is „megbolondulnak”, mint ahogyan az például a következőképpen idézett esetben történt:

"És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni. És ha valaki nem keresné az Urat, Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony." (2Krón:15:12-13)

Persze a halálbüntetésen kívül más módokon is árthat a hitetleneknek az, ha a hívők és a Biblia uralkodnak rajtuk. Előfordulhat például a javak igazságtalan elosztása az egyházi tized formájában, a szólásszabadság vagy egyéb szabadságjogok korlátozása, vagy egyszerűen az, ha a kereszténység, mint bármely közösség összetart és a hitetlenek nem élvezhetik ehhez a közösséghez való tartozásnak az előnyeit, mint például a társkeresési lehetőségeket.

1.7.

Ami a Bibliában található ártalmas parancsolatokat illeti, akár a „hit parancsa” is ide tartozhat, ezért vizsgáljuk meg ezt a témát tüzetesebben. A keresztények szerint a hit rendkívül fontos, amit a következő bibliai idézetek bizonyítanak:

"Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött." (Ján:6:28-29)

"Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk." (1Ján:3:23)

Jézus Krisztus neve pedig az ő hírnevét, a róla kialakított képet és a róla szóló ismereteket és vélekedést jelenti. Ennek legeredetibb forrása a Biblia, valamint a Bibliából kimaradt „Apostoli Hitvallás”, más néven a „Credo” avagy „Hiszekegy” kezdetű ima, amely a Tíz Parancsolathoz hasonlóan öt-öt pontba szedhető, bár napjainkban (és talán egyébként is) a keresztények általában máshogy tagolják. Az érdekesség kedvéért álljon itt ez a hitvallás 10 pontba szedve:

(1.) Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, Mennynek és Földnek teremtőjében.

(2.) És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától,
(3.) szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül,
(4.) fölment a Mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
(5.) Hiszek Szentlélekben.

(6.) Hiszem a Szent Egyházat,
(7.) a szentek közösségét,
(8.) a bűnök bocsánatát,
(9.) a test feltámadását
(10.) és az örök életet. Ámen.

Ebben a hitvallásban elég nehéz megérteni, illetve helyesen fordítani az „egyszülött fiában” (latinul: „filium eius unicum”) kifejezést, hiszen a Biblia szerint Jézus a követőit arra buzdította, hogy a „Mi Atyánk” ima (Mát:6:9-13) kimondásával az ő Atyját a saját atyjuknak tekintsék. Talán úgy lehet feloldani ezt az ellentmondást a kereszténység két legfőbb imája között, hogy Jézus Atyját örökbefogadó szülőnek, vagy „apósnak” (angolul: „father-in-law”) tekintjük, aki Jézus és a hívők eggyé válása (Ján:17:21) révén lesz a keresztények Atyja. Ezt az eggyé válást a házassághoz is lehet hasonlítani (Eféz:5:22-25), ahol az Egyházat Jézus testének (Eféz:1:22-23) is tekintik. Emiatt sajnos a kereszténység közel kerülhet a homoszexualitáshoz, bár a keresztények általában ellene vannak ennek.
Na de térjünk vissza oda, hogy mit árthat még a hit parancsa a hívőknek vagy másoknak. Néhány bibliai rész káros hatással bír az emberi méltóságra, büszkeségre és egészséges egoizmusra. Ilyenek a következő idézetek is:

"Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil:2:9-11)

"Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen a ki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája." (1Kor:7:22)

Ezek szerint tehát az embernek alá kellene rendelnie magát Jézus Krisztusnak, és a vele való barátságos, de egyenrangú viszony nem lehetséges. Sőt, előfordulhat, hogy Jézus még a zsidókat is más emberek fölé rendeli, miképpen a következő idézet mutatja:

"És elmenvén onnét Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tére. És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva." (Mát:15:21-28)

Pál apostol pedig egyenesen megátkozza azt, akinek Jézus Krisztus nem szimpatikus, a következő módon:

"Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! Maran atha." (1Kor:16:22)

A következő idézet pedig a gyávának mondható emberek lelki békéjét veheti el:

"A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál." (Jel:21:8)

Az ókorban például Arisztotelész is „erénynek” (jó tulajdonságnak) tekintette a bátorságot, ennek megfelelően a gyávaságot rossz tulajdonságnak (angolul: „vice”) tartották. De ha jobban belegondolunk, akkor ami gyávaságnak látszik, az azt is jelentheti, hogy az illető fontos személy, aki fokozottabb védelmet igényel.
Az előbb láthattuk (Ján:6:28-29), hogy a Biblia azt javasolja, hogy dolgozzunk a hitünkön. Ez viszont nagyon időigényes feladat is lehet. Tehát amíg más emberek a siker felé haladnak, addig a keresztények a hitük megerősítésével foglalkoznak, például prédikációkat hallgatnak vagy megpróbálják megcáfolni Charles Darwin evolúcióelméletét. A hit parancsa tehát rabolja az emberek szabadidejét, amit a siker elérésére is fordíthattak volna. Ez a könyv azért is íródik, hogy a hit parancsa a jövőben kevesebb szabadidőt rabolhasson az emberektől. Ebben a fejezetben nagyjából áttekintettük a problémát, hogy mik a Biblia gonoszságai, a következőkben pedig azt fogjuk megvizsgálni, hogy igaz lehet-e a Biblia. De előtte még térjünk ki arra, hogy mi van akkor, ha egy keresztény ember hisz a Bibliában, de nem tudja eldönteni, hogy melyik keresztény felekezetbe tartozzon. A keresztény felekezetek kritikája ugyanis a kereszténységből kivezető úton található.