2021. május 22., szombat

Iratok környezetbarát előállítása, tárolása, megsemmisítése

Amikor korábban az áruházláncok által terjesztett ingyenes, de kéretlen reklámkiadványok papírpazarlásának csökkentését tűztem ki célul, arra gondoltam, hogy a reklámkiadványok mennyiségének, illetve terjedelmének csökkentéséből az következhet, hogy kevesebb fát vágnak ki (mivel a papír részben fából készül), ez pedig jót tenne a környezetünknek. Később elbizonytalanodtam ebben, hiszen ha kevesebb fát vágnak ki, az azt is jelentheti, hogy kevesebb fára van szükség, és ha kevesebb fára lenne szükség, akkor lehet, hogy nem is ültetnének annyi fát (mivel pénzügyileg kevésbé érné meg). Persze a helyzet ennél is sokkal bonyolultabb: nem mindegy, hogy milyen fajta erdő fáit használják a papír előállítására (természetes vagy mesterséges erdőét, illetve ahol minden fa egykorú és négyzetrácsos elrendezésű), illetve nem mindegy, hogy a fákon kívül milyen anyagokat használnak még a papír előállítására, illetve a papírra történő nyomtatásra (talán inkább ezen kémiai vegyületek okoznak környezetszennyezést). Azt olvastam valahol, hogy a papír előállításakor rengeteg vizet is elpazarolnak... szóval nem tudom, hogy a korunkban használt sok papír végül is káros-e a környezetünkre, de mindenesetre azt látom, hogy nagymértékű pazarlás folyik. A pazarlás nem csak a reklámkiadványok esetében figyelhető meg, hanem a bürokrácia által használt nagy mennyiségű irat esetében is. Ezért szerintem meg kellene vizsgálnunk, hogy mennyire környezetkímélőek azok a festékanyagok, amelyeket a reklámkiadványokra és az iratokra nyomtatnak. Nem is olyan egyszerű utánajárni ezeknek a dolgoknak. Elképzelhető, hogy találunk olyan festékanyagot, ami környezetszennyezőbb, de olcsóbb mint más hasonló festékanyagok... tehát úgy tudnánk elkerülni ennek használatát, ha betiltjuk, megadóztatjuk, vagy valamilyen egyéb politikai vagy médiai döntést hozunk a háttérbe szorítása érdekében. (Korábban írtam még pl. a tintát spóroló számítógépes betűtípusokról is...) Ennyit az iratok előállításáról.

Ami az iratok tárolását illeti, sajnos már egy magánszemélynek is olyan sok hivatalos irata gyűlhet össze (beleértve pl. a munkaügyi, banki, biztosítási, orvosi papírokat, az adóbevallásokat, az internet- vagy mobiltelefon-szolgáltatással kapcsolatos papírokat, a csekkek feladóvevényeit és az ajánlott küldemények postai papírjait, nem is beszélve az iskolai bizonyítványokról), ami nem fér el egy számzáras aktatáskában. Ez komoly veszélyt jelent arra az esetre, ha leégne a ház, vagy betörők rabolnák ki azt. De a hosszú távon megőrzendő hivatalos iratoknak csak egy részére van időnként szükség. Egy másik részüket talán csak nyugdíjazás előtt kell újra elővennünk. Arra gondoltam, hogy ezeket az utóbbi iratokat be lehetne dobni egy valami olyasmibe, mint a malacpersely. Tehát, olyan irattárolóra gondoltam, amiből nem lehet kivenni az iratokat, csak akkor, ha összetörjük azt. Ez egy alternatíva lehet a számzáras aktatáskára. Akár DIY (csináld magad) módszerrel agyagból is lehetne készíteni ilyesmit, bár valószínűleg nem lenne tökéletes. Sajnos fennáll a veszély, hogy egy ilyen irattárolóból valamilyen módszerrel mégis ki tudnák horgászni az iratokat azok, akiknek ez fontos... tehát nem biztos, hogy jó az ötletem... de a semminél talán mégis jobb. Ennyit az iratok tárolásáról.

Ami az iratok megsemmisítését illeti, talán ez a legérdekesebb téma ebben a blogbejegyzésben. Az iratokat leggyakrabban úgy szokták megsemmisíteni, hogy kis darabokra vágják azokat egy iratmegsemmisítőnek nevezett készülékkel. Azonban félek, hogy akiknek ez fontos, azok a kis papírdarabokból mégis rekonstruálni tudnák az iratok tartalmát, miként a tudósok is rekonstruálhatták az ősállatok testi felépítését azok apró csontjaiból. Talán éppen ezért, mások el szokták égetni a megsemmisítésre szánt iratokat. Ez viszont nem a legkörnyezetkímélőbb megoldás. Arra gondoltam, van még egy megoldási lehetőség: ez pedig a "solution" (angolul a "solution" jelenthet "megoldás"-t, de "oldat"-ot is)! Tehát, a megsemmisítésre szánt iratokból újrahasznosított papírt lehetne készíteni úgy, hogy közben feloldjuk azokat egy folyadékban valamilyen oldószerrel. (Helyesbítés: 2021-06-12: lehet, hogy nem feloldani kellene a papírt, csak pépesíteni...) Jó kérdés, hogy ez megoldható-e valamilyen viszonylag kis méretű készülékkel, vagy a papírt vagy az oldatot inkább el kellene szállítani egy olyan helyre, ahol folytatják annak újrahasznosítását. Olyan szolgáltatást már láttam a neten, miszerint elszállítják a megsemmisítésre szánt papírt, hogy újrahasznosítsák azt... de ki bízna meg bennük? Véleményem szerint csak a helyszíni elégetés vagy feloldás (Helyesbítés: 2021-06-12: vagy pépesítés) elég megbízható... de ennek még utána lehetne nézni. (Helyesbítés: 2021-06-12: lehetne még kísérletezni a papír áztatásával és ennek ledarálásával, amiből valószínűleg már kevésbé lehetne visszanyerni az iratok tartalmát, mint a hagyományos iratmegsemmisítők esetén.) Ennyit az iratok megsemmisítéséről.

Ebben a blogbejegyzésben néhány korábbi ötletemet írtam le újra. Nem tudom, lesznek-e újabb ötleteim a környezetvédelem és az üzlet témakörében... nem tudom, van-e olyan, még nem közismert innováció, amivel jelentős mértékben környezetbarátabbá tehető az emberiség... hiszen rengetegen dolgoznak már ezeken a problémákon... szóval nem tudom, még sokáig tudom-e folytatni a blogomat. De a túlnépesedésről még írhatok többet, talán ez lehet a környezetvédelem egyik kulcsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése